Százegyes szoba

Magyarország egyik első közéleti podcastja 2017 óta. Jobbára havonta.

Adás

„Ebben a rákban nem szoktunk meghalni!”

Nem lett vidám epizód ez, több szempontból sem. Egyrészt a rák mindenkit érint valamilyen formában, megelőlegezem, hogy nincs is olyan család ebben az országban, ahol ne találkoztak volna már vele. Másrészt sokkoló volt szembesülni azzal, amikor kiderült, hogy Zoli a következő hónapokat nem velünk fogja végigröhögni, hanem azzal fog foglalkozni, hogy meggyógyuljon. A diagnózis hallatán az volt az első, hogy rákerestem, mennyire szoktak ebbe belehalni az emberek, aztán kis sóhajjal nyugtáztam, hogy még nem kell temetési beszédet írnom.

Szóval ebben az adásban arról beszélgettünk, mi történt Zolival, hogy kezelte a helyzetet, és milyen tapasztalatokat szerzett a gyógyulása során, hogy tudta meg, hogy beteg, és hogyan fogadta a dolgot.

Zoli azért mesélt a megpróbáltatásairól, mert úgy érzi, a rák tabutéma, annyira, hogy különböző kommunikációs sémákat dolgozott ki a beszélgetőpartnerekkel. A HPV alapú torokrák, ami Zoli betegségét is okozza, oltással elvileg megelőzhető, ám csak bizonyos korosztály kapja ingyen, illetve 50 év feletti férfiak számára még pénzért sem elérhető.

Kis kiegészítés: Magyarországon a hetedikes lányok és 2020 óta már a fiúk számára is ingyenesen igényelhető a 9 komponensű, HPV elleni védőoltás. Magyarországon évente kb. 5000 HPV okozta daganatos megbetegedést diagnosztizálnak, a betegek közül 400-500 nő hal bele a méhnyakrákba. Szóval kedves nőtársaim, tessék évente elhúzni szűrésre, mert még mindig jóval kellemesebb, mint a rák. A fej-nyaki laphámrák leggyakoribb kiváltó okai a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a humán papillomavírus (HPV) fertőzés. Ha Önnél 3 hétnél hosszabb ideig fennáll rekedtség, nyelési nehézség, nem gyógyuló szájüregi fekély vagy nyaki nyirokcsomó duzzanat, feltétlenül forduljon fül-orr-gégészhez. A dohányzás jelentősen növeli a fej-nyaki daganatok kialakulásának kockázatát.

Az is szóba került, miért nagy érvágás a családoknak egy daganatos beteg, és mi a helyzet a táppénzzel és annak összegével, valamint azt, hogy hogyan lehet- vagy nem lehet betegen dolgozni.

Zolinak sokan ajánlottak segítséget, aminek a mikéntjéről beszélgettünk, és arról, hogy hogyan lehet ezt menedzselni jó érzéssel, és mikor tud visszacsapni ez a segítség. Az is szóba került, hogy pszichésen hogyan lehet ezt az egészet kezelni, és mi a szerepe a történetben a legközelebbi hozzátartozóknak.

Tudtátok, hogy az onkoteam – ami dönt a kezelés módjáról, sosem találkozik a beteggel, akiről döntenek? Zolira 35 sugárterápiás kezelést és három kemoterápiát írtak elő, ami külön-külön is elég megterhelő, de ezt még megelőzte a mintavétel, aminek menetét plasztikusan elmesélte Zoli.

A diagnózis augusztus végén már megvolt, egy hónap telt el az első kezelésig, így összesen a tünetek felbukkanása után Zoli 2 hónappal feküdt először a sugárnyaláb alá. Ez volt az a rész, amit a legrosszabbul viselt. Elmélyedtünk olyan finomságokban, hogy a túlzott hányáscsillapító hatása milyen más negatív következményekkel jár, és a sugárkezelés milyen finomságokat rejteget. Annyit elspoilerezünk, hogy klausztrofóbiákkal küzdők számára nem fáklyásmenet a kezelés.

Öröm az ürömben,hogy megszólalónk csinálja a legjobban Magyarországon az Alfredo tésztát, mind minőségben, mind gyorsaságban verhetetetlen, és különleges módszert dolgozott ki, hogy hogyan tud enni úgy, hogy a torka szét van égetve, és minden nyelés veszettül fáj. Ahonnan el is jutottunk a fájdalomcsillapitókig, és a Magyarországon is elérhető Oxycontinig, amelynek megszerzése finoman szólva sem egyszerű, ami egyrészt nagyon jó – gondoljunk az USA-ban lévő függők számára – másrészt viszont őrületesen bonyolultá teszi a gyógyszer megszerzését.

A pszichológiai vonzatokat is érintettük, azaz, hogy ajánlottak-e pszichés segítséget Zolinak, milyen volt az első pár ülés, és miért maradt félbe a dolog.

Refutáltunk is, méghozzá Hannah Arendt egy gondolatát vizsgáltuk meg, amely a folyamatos propaganda hatását elemzi, és podcast ajánlónk sem maradt el, amiben szokás szerint Áron vitte a primet.

A teljes adás meghallgatható YouTube-onSpotifyonApple Podcaston, Soundcloudon és további helyeken.

Ha pedig tetszett az adás, vagy éppen nem tetszett, kövess minket a Facebookon, és mond meg a véleményed!

 

 

 

 

Megosztás