Százegyes szoba

Magyarország egyik első közéleti podcastja 2017 óta. Jobbára havonta.

Adás

Mindent az elektromos kerékpárokról

Ezt az adást már nagyon régóta szerettem volna megcsinálni, de Zoli nem várt harca a HPV-vel bekavart, így nem erőltettem a dolgot. Szerencsére jól van, tetőtől majdnem talpig megvizsgálták, PET-CT-vel elemezték végül minden kis részletét a testének, hogy aztán közöljék, minden rendben. Mi meg örömködtünk, még úgy is, hogy Zoli még mindig nem érez minden ízt, szóval nem traktáltuk nagyon izgalmas ízkombinációkkal.

Ennek kapcsán felmerült a HPV oltás lehetősége a felnőtteknél, és az, hogy miért kell az embernek kérnie, valamint miért nem ajánlják az orvosok? Viszont ha az ízekhez aktuálisan nem is, a bringákat Zoli nagyon érzi, így vele vettük végig, hogy mire kellett volna figyelnem, mielőtt megvettem életem első e-bike-ját. Kiderült, hogy mit takar a pedelec, mennyivel lehet menni egy ilyen bringával, mik azok a speedpdelecek, és hogyan szabályozza ezeket a KRESZ?

Az e-bike-ok jó példa lehet arra, milyen gyors a technikai fejlődés, hogyan változtak a biciklik az évek során. Zoli belemerült az akkumulátor tipusok változásába, és, hogy hogyan fejlődtek, na meg, hogy milyen szempontokat tartanak szem előtt a gyártók, és mire lehet még számítani. És nem, nem a hatótávot kell növelni!

Elmélyedtünk a motorok ide-oda költözésébe a kerékpár forradalom során, beszéltünk az integrált váltóról, amely középre költözött egy gyártónál (12 sebességes!), lánc helyett szíj került rá – szóval tényleg belementünk a részletekbe.

Az árakon vekengtünk egy sort, és azt is megnéztük, hogy a jelenleg az árult bringák hány százaléka elektromos. Zoli azt is kiderítette, hogy jön a következő Bubi generáció, amelyek természetesen már e-bike-ok lesznek, így a hegyvidéken élők is haza tudnak tekerni.

Arra is kaptunk iránymutatást, hogy érdemes kiválasztani, melyik lesz számunkra a tökéletes, trekking, citybike vagy akár országúti e-bike is vásárolható, de 3-5 millióért lehet kapni néhány kilós darabokat is, hogy aztán negyed évente szervízben legyen karbantartás végett, akár egy jó luxusautó.

Zoli szembesített vele, hogy ezek szervízigényes jószágok – a podcast után el is vittem olajcserére – a fiúk áradoztak egyet a szíjhajtás halkságáról, de a lényeg a lényeg, aki ilyen bringát vesz, annak foglalkoznia is kell vele.

Átnéztük az akksi gyártó big 4-t, és azt is, hogy melyik kínai akksitól nem kell megijedni, és mi a helyzet a használt – és megfizethető bringákkal, és miért nem érdemes sosem hallott márkát választani.

A teljes adás meghallgatható YouTube-on, Spotifyon, Apple Podcaston, Soundcloudon és további helyeken.

Ha pedig tetszett az adás, vagy éppen nem tetszett, kövess minket a Facebookon, és mond meg a véleményed!

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás