Az éghajlatváltozás mindenkit érint, akár akarja, akár nem. A 6. IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület ) jelentés tavasszal jelent meg, de nagy port nem vert fel, annak ellenére, hogy tudósok nyilatkozataihoz képest erős állítások fogalmazódnak meg benne. Erről beszélgettünk Perger Andrással, aki a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelősével, aki nem fukarkodott a sokkoló állításokkal.
Mekkora a baj? – Tettük fel a kérdést. Nagy. – válaszolta lakonikusan Perger, aki instant időjárásjelentőként fejtette ki, hogyan változott meg a világ -és Európa időjárása, és mi fog történni, ha másfél fokkal emelkedik meg az átlaghőmérséklet, és mi lesz velünk, ha két fokkal nőne. Az biztos, hogy ebben az esetben a koralloknak vége lenne, amely nem csak a búvárokat érintené, hanem minden más tengeri élőlényre is hatással lenne.
2018-ban jelentek meg azok a szalagcímek, melyek 2030-ra nem sikerül jócskán csökkenteni a kibocsájtásokat, akkor nagy gáz lesz – pedig nem pontosan erről van szó a jelentésekben, de nem lehet elkendőzni, hogy nagy a baj. „Legkésőbb 2050-re nullára kéne csökkenteni a kibocsájtásainkat, ha el akarjuk kerülni a klímaválság igazán katasztrófális hatásait.” – vázolta Perger a finoman szólva sem optimista verziót, amely 3-3,5 milliárd emberre lesz mindent megváltoztató hatással. Szó esett a gleccserekről, az élelmiszertermelés megváltozásáról, a csapadék egyenletlen elosztásáról, a jégsapkák elolvadásáról – amely bár távoli problémának tűnik Magyarországról nézve, finoman szólva is erőteljesen befolyásolja az életünket.
Beszéltünk az egyre fenyegetőbb klímamigrációról és szúnyogáradatról, és nem elviccelve a dolgot, a tengerszint emelkedésről, amely élhetetlenné tenné az életet több ázsiai országban.
A klímaváltozás tagadók is szóba kerültek, na meg a jégkorszakok, de a legfontosabb sem maradt ki: A föld melegedéséért az ember a felelős. „A föld ugyan képes regenerálni magát, de ha összeomlik az élővilág, ami biztosítja számunkra az életfeltételeket, az számunkra bár biztató lesz, de az emberiség nem fogja megélni.” – foglalta össze András a dolgot.
„Mit tudok én tenni személy szerint?” – tettük fel a 100 forintos kérdést. Az OECD országokban 2030-ig meg kéne szüntetni a szén használatát, 2050-re pedig világszerte ignorálni kéne. „Egy hajóban evezünk, éljünk bármerre is, ezért kell egyéni szinten is felelősséget vállalni dolgokért, de rendszerszintű változásokat ezzel nem lehet létrehozni.” -derült ki.
A műsorban elhangzott még, hogy búcsút kéne inteni a szénnek, gáznak, olajnak – és, hogy már rég elkéstünk ezzel a feladattal, 30 évvel ezelőtt kellett volna először lépni az ügyben. Az OECD országok ugyan képesek lesznek teljesíteni tán a kvótát, de csak azért mert az ipari tevékenységek zömét kiszervezték Ázsiába, amelyet ezzel egyben kiszolgáltatott helyzetbe is hoznak. A széntől megszabadulni nem lesz könnyű, ráadásul a klímavédelmi szempontok mellett a politikusok a gazdaságot érintő kérdéseket előtérbe helyezik.
„Talonba kéne tenni azokat a kifogásokat, amivel eddig a helyzetet elodáztuk” – mutatott rá szakértőnk. Azt is feszegettük, mit tesznek a kormányok a klímacélok eléréséért illetve milyen gazdasági ösztönzőket vetnek be. Az is szóba jött, hogy hogyan fordulhat a szorongás cselekvésbe, és mit tehet az ember személy szerint. A teheneket mindenesetre nem kell levágni! Viszont abban az egyes kormányoknak kéne lépnie, hogy a lakosoknak ösztönző programokat vezessenek be, mely a fogyasztás megtakarítását hozza magával. De vajon mi a helyzet a napenergia felhasználásával, hogy bírja a hálózat, és miért lépte meg a kormány tavaly a napelem stopot? Reklamáltunk, hogy a tudósok miért nem ütik az asztalt, vagy ütik csak nem eléggé, és együtt gondolkodtunk azon, hogy ütnék, de nincs lehetőségük valódi cselekvésre. Az is szóba került, mitől rángatózik a környezetvédők bajsza, és persze az akkumulátor gyártás sem maradt ki az adásból.
Megint refutáltunk egyet, vagyis lerántottuk a leplet arról, vajon valós-e az a békéscsabai márványtábla, amelyen egy idézet van gróf Széchenyi Istvántól, és nem maradt el a podcast ajánlónk sem.
Bezárnák, azaz újranyitnák a csobánkai dolomitbányát. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó, Natura 2000-es természetvédelmi területen található, húsz éve bezárt bánya ismételt megnyitása majd pedig sittel történő feltöltése ellen mind a helyi lakosok, mind az önkormányzat tiltakozik.
Mikor a csobánkai lakosok megértették, hogy az eljárás során van egy olyan dátum, amiről nem maradhatnak le, „Dolomit Operatív Törzsi Gyűlést" alapítottak.
Magyar Péter felemelkedéséről és... "lőtávolba" kerüléséről, valamint fanatizmusról, populizmusról és hitelességről beszélgettünk. No meg Óbudáról, Budapestről és az AVDH-ról. Ami megszűnik.
Egyre többen költöznek ki az agglomerációba, melynek egyik izgalmas pontja a Szentendrei-sziget, ahol négy falu van. Helyi adásunkban Pócsmegyert néztük meg, ahol 22 év után távozik a polgármester. Mwajas Krisztával és dr. Szilvágyi Gáborral beszélgettünk, akik jelenleg is képviselők, arról, hogy milyen tervekkel vágnak bele az irányításba, mik a legnagyobb problémák, hogyan lehetne több pénzt szerezni, és egyáltalán - merre tovább.
Lombos Petrával, a IX. kerületi FESZGYI Áldozatsegítő Tanácsadó Központjának munkatársával beszélgetünk a ferencvárosi mintaprojektről, kapcsolati erőszakról, bántalmazásról, áldozatsegítésről, hálózatosodásról és társadalmi felelősségről. Néha olyan nehéz leírni, hogy: fontos adás.
