Százegyes szoba

Magyarország egyik első közéleti podcastja 2017 óta. Jobbára havonta.

Adás

Irány Surány!

Az elmúlt években 46 százalékkal ugrott meg a lakosságszám, nagy részük Surányba költözött, a település eredetileg is üdülőtelepnek épített részére. A csatornázás felgyorsította a kiköltözés folyamatát, mára az állandó lakosok száma 2400 fő, nyáron ennek többszöröse.

Az önkormányzati választáson Mwajas Krisztina egy szavazattal győzte le Németh Miklóst, a 22 éve regnáró polgármestert, így októbertől új vezetője lesz a falunak.

Az egyik legfontosabb kérdés a szigeti települések életében a közlekedés, ugyanis kizárólag egy út vezet ki a szigetről, egyébként kompok és révek révén lehet átjutni a Duna két partjára. A beszélgetésből kiderül, hogyan lehet(ne) megoldani a közlekedés kérdését, hogy milyen alternatív lehetőségek vannak, ha valaki nem autóval közlekedik, mi a helyzet, ha leállnak a kompok, és hogyan lehet közösségi közlekedése a teljes szigetnek. Arra is fény derült, mennyi pénz jut az utakra, és hogyan lehet bevonni a helyieket abba, hogy hozzájáruljanak az utak karbantartásához.

Szóba került a bevételek növelésének lehetősége és az is, hogy egy iparral nem rendelkező kistelepülés mihez tud nyúlni, ha baj van.

Beszélgettünk a közösségépítés egyik unorothodox módjáról, ami lehet, hogy a polgármesteri székbe repítette Krisztát, illetve barátságokról, közösségi körökről és arról, hogyan lehet a lakosságot megszólítani, nem is beszélve a kocsmák hiányáról.

Adásunkból kiderül, mit csinál itt az Igazgyöngy alapítvány, hogy lesz az Eurovelo-6 itteni szakasza, és milyen új turistaforgalmat hozhat a tervezett út. A vizi turizmus is szóba került, és az, hogy hogyan lehet a hátrányokat az itt élők előnyére fordítani, valamint, hogy hogyan lehet minőségi turizmust létrehozni mennyiségi helyett.

Elmerengtünk azon, átok vagy áldás az a módosítás, hogy néhány hónappal később veszik át a hivatalt az új polgármesterek, és hogyan lehet kihasználni ezt a „megnyert” három hónapot.

Refutáltunk, és mostani adásunkban arra kerestük a választ, hogy igaz-e egy majomkísérlet, amelyet Áron prezentált, illetve podcast ajánlónk sem maradt el, köszönhetően annak, hogy Áron rengeteg podcastot hallgat.

A teljes adás meghallgatható YouTube-onSpotifyon, Apple PodcastenSoundcloudon és további helyeken.

Ha pedig tetszett az adás, vagy éppen nem tetszett, kövess minket a Facebookon, és mond meg a véleményed!

 

Megosztás