A futárokat mindenki utálja?!
A bringás futárok élete nem habostorta, mégis tömegével köpködnek rájuk az emberek. Erről és ennek kezeléséről beszélgettünk Liptay Orsival a a Magyar Kerékpárosklub kampánymenedzserével.
Hónapok óta terveztük, hogy erről a témáról beszélgetünk, de valahogy nagyon nehezen jött össze. Szerencsére végül sikerült, ráadásul elképesztően izgalmas vendégünk volt, aki keni-vágja a témát.
Rögtön beleugrottunk abba, hogy mi az oka annak, hogy bár a kapcsolati erőszak éves előfordulása a Nane és a Patent becslése szerint meghaladja a 200.000 esetet, mindössze néhány száz eset jut el a rendőrségre.

Petra rögtön azzal indított, mennyire rosszul van megalkotva a távoltartás, amely alapvetően egy jó dolog lenne, hogy távoltartsák a bántalmazát áldozatától, de a gyakorlatban úgy működik, hogy a bíróságon a bántalmazó füle hallatára kell elmesélni az okot, ami miatt kérik a távoltartást, és tanúkkal kell igazolni a történteket.
A IX. kerületi tanácsadó központ dolgozóinál számos eset csapódik le, amelyből kiderül, hogy a szóbeli erőszakot követi a fizikai, ami az áldozat szempontjából – sajnos – azért jobb, mert ebben az esetben már van bizonyítható cselekmény. A ciklikus erőszak gyakran ellehetetleníti az áldozatot, aláássa az önbizalmát, megtöri, hogy elveszítse az önállóságát, és a gázlángozás is gyakran előkerül.
Közhely vagy sem, nem csak a szegény és alacsony iskolázottságú embert ér erőszak, bármilyen rétegben előfordulhat és elő is fordul. A pszichológussal, jogásszal is felvértezett team Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester javasolta a védett lakások létrehozását a kerületben, bántalmazott nőknek. Ezek meg is vannak, sőt nem csak lakáskulcsot kapnak az áldozatok, hanem mellé egy szolgáltatást is, mely segít az áldozatoknak talpra állni.
Szó volt a látássérülteket érő szexuális erőszakról, és arról, hogy mennyire kiszolgáltatottak a családon belüli erőszaknak, és mit lehetne tenni ellene, lehet-e egyáltalán valamit, hogyan lehetne tudatosítani a látássérültekben, hogy veszélyeztetettek.
Végignézük a folyamatot, hogy jut el valaki a központba, és miben tudnak segíteni, megnéztük az együttműködési lehetőségeket a társszervezetekkel és hatóságokkal valamint arról is szó volt, más kerületekben is elindulhat-e a kezdeményezés – vagy ne adj isten országszerte.
A nem kötelező feladatot más önkormányzatok is át tudnák venni, a pilotprojektként működő csapat szívesen nyújt ebben támogatást. Szóval figyelem önkormányzatok, itt a lehetőség!
Kérdés, ki segít a segítőknek, és kapnak-e megfelelő támogatást – szerencsére Lombos Petrának erre is van válasza.
Refutáltunk, arra kerestük a választ, hogy ki mondta azt, hogy „kis pénz, kis foci” és nem maradt el a podcast ajánlónk sem!
A teljes adás meghallgatható YouTube-on, Spotifyon, Apple Podcasten, Soundcloudon és további helyeken.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A bringás futárok élete nem habostorta, mégis tömegével köpködnek rájuk az emberek. Erről és ennek kezeléséről beszélgettünk Liptay Orsival a a Magyar Kerékpárosklub kampánymenedzserével.
Az idei első őszi adásunkon megpróbáltunk igazi videót is készíteni, de nem jött össze. Majd talán a jövő hónapban. ¯\_(ツ)_/¯ Viszont több kényes témába is beleálltunk: Honnantól közéleti kérdés a politikusok magánélete, hol van a határ bulvár és közérdek között? Tényleg nem fontos a választási törvény? Tesi és kézigránát: a Hadapród-program – bemasírozik a múlt az iskolákba? Power couple, kétharmad, alakizás – kell még valamit mondanunk?...
Kórházi élménybeszámolóval kezdünk, de gyorsan átcsusszanunk a Közel-Keletre, proxyháborúkra, fanatizmusra és a héjaságra. No meg szóba kerül a Fishing, és a a HUN-REN körüli kormányzati átszervezés.
Ismét a civil szervezeteket támadja idén tavasszal a kormányzat (ezúttal a Szuvihivi), pedig a civil szervezetekben dolgozók a közért dolgoznak, közszolgáltatást végeznek. Erről beszélgettünk Móra Veronikával, az Ökotárs igazgatójával.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!