A futárokat mindenki utálja?!
A bringás futárok élete nem habostorta, mégis tömegével köpködnek rájuk az emberek. Erről és ennek kezeléséről beszélgettünk Liptay Orsival a a Magyar Kerékpárosklub kampánymenedzserével.
Tetszik nekünk ez a szó, hogy ‘boglárcsik’. De nem csak a szót szeretjük, hanem azt is, ami a kifejezés mögött van. És hogy mi is ez? Hallgasd meg az adásunkat, melyet Gordon István lengyel-szakértővel folytattunk, aki 16 évig élt Varsóban, ráadásul a varsói Magyar Kultúrális Intézet igazgatója volt.
A beszélgetés alapvetően a lengyel választásokkal és azok eredményével foglalkozott, és azzal, hogy hogyan sikerült Donald Tusknak elérnie a győzelmet. Ő ugyan nem népszerű sem az ellenzék sem a kormánypárti vonalon, mégis három év alatt sikerült 300 százalékkal növelni az ellenzék sikerességét, amelynek eredményét láttuk.
Végigvettük az ellenzéki pártokat, mint a Polgári platform, a Harmadik út, és az Új Baloldal. Kiderült, hogy Lengyelországban létezik egy fasiszta párt, Konföderáció néven, melynek elnöke az alábbiakat fogalmazta meg: zsidómentes, melegmentes, abortuszementes, adómentes, uniómentes unió jöjjön létre. A meghírdetett program ellenére Kaczyńskiéknak (Jog és Igazságosság – kormánypárt) le kellett velük paktálni, hogy megszerezzék a megfelelő számú helyet a parlamentben. A csodapárt, amely év közben mindössze 5 százalékot ért el, év végére 11 százalékosra nőtt, idén nyáron pedig már 17 százalékot mértek. A választáson végül 7,16 százalékot értek el. A rejtélyt egyelőre nem fejtettük meg, de lehet találgatni, hátha hallgatóink okosabbak, mint mi.
A korábban irányító Jog és Igazságosság 35 százalékot ért el, így hiába álltak össze, nem sikerült megszerezni az irányításhoz szükséges 51 százalékot, 37 képviselő hiányzik a törvényalkotáshoz.
Az is kiderült, hogy a közvéleménykutató cégek nem nagyon mérnek félre, és az is, hogy a varsói főpolgármester jelenleg a legnépszerűbb politikus országos szinten, és Kaczyńskiéknak sosem sikerült azt a trendet követni, mint nálunk, így sosem volt meg a kétharmaduk.
A közmédia ott sem tökéletes finoman szólva, az ellenzéki képviselők ritkán jutnak be, ha pedig igen, válogatott eszközökkel akadályozzák a megszólalásaikat. A helyi KESMA ott is létezik, a Polska Press Group néven. Ennek vezetője egyben az Orlen olajvállalat igazgatója és résztulajdonosa. A PPG-nek többszáz lapja van, valamint televíziója és online sajtója, bár a lengyel vízumbotrányt igyekeztek eltitkolni – melynek eredményeképp kirúgták a külügyminiszter helyettest, konzulátusi dolgozókat, és főosztályvezetőket egyaránt. aki másnap öngyilkosságot követett el – végül eljutott a lakossághoz. A botrány lényege, hogy 2016-tól többszázezer kapott vízumot Afrikából és Ázsiából, és az elvileg 40-50 dollárba kerülő papírt a külképviseleteken százszoros szorzóval árulták, gyakorlatilag bárkinek, aki fizetett. A pénz az államkasszába került, így toldozva be a nem érkező brüsszeli pénzek miatti lyukakat. Kaczyński a teljes botrányt tagadta.
A kormánypárt kampánya egy dologra volt kihegyezve, az üzenet annyi volt: Tusk, Tusk, Tusk – ami tőlünk eltérően nem megszokott Lengyelországban. Mint az eredmény mutatja, nem volt sikeres a kampány.
Aztán szóba került az is, hogy velünk ellentétben a lengyelek képesek a szolidaritásra, ha a gazdák tüntetnek, akkor melléjük áll számos más szakszervezet is, megmutatván az erejüket, de ez fordítva is működik. A lengyeleknek ez az ereje képes markáns változásokat elérni.
Beszéltünk a lengyel Nők Sztrákja mozgalom működéséből, ahol, volt hogy egymillió ember tüntetett az abortusztilalom ellen, az önrendelkezési jogot követelve 2016-ban, aztán 2020-ban is.
Lengyelországban jelenleg tilos az abortusz, kivéve, ha nemi erőszak áldozata, vagy a magzat vagy az anya életét veszélyezteti a terhesség. Az orvosok félnek elvégezni a beavatkozásokat, tartva a felelősségrevonástól, ezért hetente legalább egy nő meghal amiatt, hogy későn, vagy egyáltalán nem jut ellátáshoz. A lengyel abortuszturizmus pedig virágzik.
Az ukrán menekültek befogadását is érintettük, az állam és a lakosság egyaránt kitett magáért, pénzzel, letelepedéssel és egyéb támogatásokkal támogatva a háború elől távozókat. Jelenleg a helyzet nem rózsás, a lelkesedés alábbhagyott.
Nem kerültük ki a szmolenszki légikatasztrófát sem. A 2010-ben bekövetkezett balesetben számos politikus és a társadalmi élet számos vezetője halt meg, köztük Lech Kaczyński, a Lengyel Köztársaság elnöke, miközben a a katyńi vérengzés 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésre utaztak. A balesetben 96-an haltak meg.
Nem mentünk el szó nélkül amellett, hogy milyen a két ország viszonya most, mennyire vagyunk barátok, és Orbán hogyan fog Donald Tuskkal konszenzusra jutni.
Nem felejtettünk el refutálni, ahol Kurt Vonnegut valós vagy vélt szavait veséztük ki, és nem maradt el a podcast ajánlónk sem!
A teljes adás meghallgatható YouTube-on, Spotifyon, Apple Podcasten, Soundcloudon és további helyeken.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A bringás futárok élete nem habostorta, mégis tömegével köpködnek rájuk az emberek. Erről és ennek kezeléséről beszélgettünk Liptay Orsival a a Magyar Kerékpárosklub kampánymenedzserével.
Az idei első őszi adásunkon megpróbáltunk igazi videót is készíteni, de nem jött össze. Majd talán a jövő hónapban. ¯\_(ツ)_/¯ Viszont több kényes témába is beleálltunk: Honnantól közéleti kérdés a politikusok magánélete, hol van a határ bulvár és közérdek között? Tényleg nem fontos a választási törvény? Tesi és kézigránát: a Hadapród-program – bemasírozik a múlt az iskolákba? Power couple, kétharmad, alakizás – kell még valamit mondanunk?...
Kórházi élménybeszámolóval kezdünk, de gyorsan átcsusszanunk a Közel-Keletre, proxyháborúkra, fanatizmusra és a héjaságra. No meg szóba kerül a Fishing, és a a HUN-REN körüli kormányzati átszervezés.
Ismét a civil szervezeteket támadja idén tavasszal a kormányzat (ezúttal a Szuvihivi), pedig a civil szervezetekben dolgozók a közért dolgoznak, közszolgáltatást végeznek. Erről beszélgettünk Móra Veronikával, az Ökotárs igazgatójával.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!